Csak bámultam tágra nyílt
szemekkel.
Nem is tudtam mit kezdeni felém nyújtott
kezeddel.
Csak néztem a szemedet,
a ruhádat,
nem érdekelt, hogy mi jöhetne még
utánad.
Kidobtam a fél Énem.
és feledtem a múltat,
te fél Ént adtál nekem,
s mutattad az utat.
Hittem, hogy lesz miért menni.
Hittem, hogy lesz mit tenni.
Most nem áll mellettem senki.
Ki fog nekem ezután nem felelni?
Kezed elengedtem,
arcod megjegyzetem,
mit tanítottál, megtanultam.
...ez már az ÉN utam.
1998. október 8.
(Kép: pixabay.com)
